A Hódmezővásárhelyi Egyesített Bölcsődék mindhárom tagintézményében a farsangi nyílt délelőtt 2023.02.24.-én került megrendezésre. A rendezvényt megelőzte az előző hetekben az ünnepre való készülődés, ráhangolódás. A csoportokban a kisgyermeknevelők a gyermekekkel együtt készítettek a farsang napjára álarcokat és kalapokat.

A farsang napja izgatottan indult a csoportok számára. Sok gyermek tízóraira érkezett meg a szüleivel együtt. Több gyermeket elkísért a nagyszülő, testvér is. A közös tízórai elfogyasztása után a kisgyermeknevelők kézműves sarokkal, zenés- táncos ünnepléssel várták a családokat. A farsang során a szülőknek lehetőségük volt betekintést nyerni a gyermekük bölcsődei életébe, társas kapcsolatiba. A gyermekek nagyon élvezték, hogy beöltözve táncolhattak, játszhattak a megszokott környezetben, és boldogan mutatták egymásnak a ruhájukat. Rengeteg ötletes, színes kreatív jelmez készült. A lányok körében hatalmas sikere volt az Elza jelmeznek, tavasz tündérnek, és a pillangó jelmeznek. A fiúknál pedig a tűzoltó, tigris, kalóz, mancs őrjáratos jelmezek arattak sikert. A családok kézműveskedtek, beszélgetek, táncoltak. A mulatság minden csoportban jó hangulatban telt el. A mókához hozzátartozott, hogy a bölcsőde dolgozói is beöltözve várták a farsangra érkezőket.

A családok számára a bölcsőde egy pozitív jó hangulatú közös programot biztosított a visszajelzések alapján.

Hódmezővásárhely, 2023.03.06